HTML

Örök Kultúrcsík-vadászok

Örök Ifjúság, Magashegyi Kultúrcsík, ÁszVadász. - A CTP IÜP 2011-es csíkszeredai állomásának médiás csapata által készített írott és audiovizuális anyagok gyűjtőhelye.

Utolsó kommentek

::::::::

az örömzenélés élménye

  

Miután a közösségi oldalakon leszaladta tiszteletköreit, itt is megtekinthető csapatunk rövidfilmje. Nem is méltatnám a film szereplőit vagy alkotóját, a képek beszédesek. Köszönet a zenészeknek, köszönet Kafkának!

Címkék: rövidfilm jean pierre simon henrietta simon zsolt magashegyi kultúrcsík itt a piros ádám rebeka vitos etelka lukács istván zerkula zenekar ádám julcsi antal kafka hajnal lászló sára csobán sára ferenc

Szólj hozzá!

Az alábbi felvétel az István, a király című történeti jelentőségű rockoperából származik. Megtekintése  közben érdemes végiggondolni a következőket:

  • ki volt az a Koppány és tulajdonképpen mi volt a problémája?
  • ez előbb kérdéstől nem függetlenül: miért mondja: „rabok legyünk, vagy szabadok?!”
     


A második felvétel a magyar alter rap allócsillagának számító Belga együttestől származik. Itt csak az első perc lesz lényeges.  

  • Kik voltak a „Szent Turul Nemzetség”?
  • Ki volt az unokaöccse, akinek „kiszúratta a szemét”?
  • Miért mondják a szövegben, hogy „Ólom a fülbe – ez forró, haver”?
     

► Ennyi.

 

Szólj hozzá!

::::::::

csak elő kell húzni

Eltöltöttünk egy éjszakát Gyimesben, fiatal zenészek körében. Az utazás egyúttal alkalmat nyitott arra is, hogy összegezzük a korábbi napokban felhalmozódott tapasztalatainkat.  Kamionos segítséggel végzett rusztikus riport.

Címkék: cikk riport gyimes magashegyi kultúrcsík itt a piros

Szólj hozzá!

::::::::

pietas et litterae

A csíkszeredai Márton Áron Gimnázium udvarában jártunk, és Sárközi Sándor atyával beszélgettünk.

 

A csíkszeredai Piarista Tanulmányi Házat Sárközi Sándor és Kállay Emil hozta létre. A helyi tehetséges fiataloknak önmagukkal sem könnyű az életük, igénylik a felnőtt segítséget, de megvan az önállóságra való igényük is. Számukra itthon kevés az érvényesülési lehetőség, pedig sokak számára a karrier a „numero one”.

 

Sándor  atya a fiatalok számára megfontolandó életstílust fogalmazott meg hét pontban: légy igényes; élj szemléletesen; törekedj az egészségre; kötelezd el magad; higyj magadban; tekintsd a közösséget, mint az egész alapját, és légy nyitott a világnézetek felé! Ezeket az inspiratív pontokat megfogadva telt szívvel távoztunk a helyszínről.

Fazakas Enikő

Címkék: interjú cikk magashegyi kultúrcsík itt a piros kállay emil sárközi sándor piarista tanulmányi ház

Szólj hozzá!

::::::::

Haáz és a csemeték 

A Szentegyházi Gyermekfilharmóniát kérték fel koncertezni a brüsszeli Európai Parlamentben; az együttes érdekessége, hogy télen-nyáron székely ruhában áll ki koncertezni.

 

A fili, ahogyan a kisváros lakói becézik, nyugat-európai körútjára szeptemberben kerül sor. Repertoárjuk rövid, klasszikus művekből, egyedi hangszerelésű népdalfeldolgozásokból, történelmi indulókból és más népek dalaiból áll. 

 

A Gyermekfilharmónia 29 éve alakult, ma az együttes 140 amatőr zenészdiákból áll, akiket a környező iskolákból toborzott össze Haáz Sándor karmester. A kis művészek nem zeneiskolákban, hanem a helyi Tanulók Házának zenekörein sajátították el a mesterséget.

Fazakas Enikő

Címkék: cikk európai parlament magashegyi kultúrcsík itt a piros szentegyházi gyermekfilharmónia haáz sándor

Szólj hozzá!

::::::::

avagy Ágica sikere

Benedek Ágnes, a Csíki Játékszín sepsiszentgyörgyi színésznője az erdélyi kiemelkedő művészek egyike. 2009-ben a legjobb fiatal színésznőnek járó díjjal tüntették ki a Fiatal Színészek Fesztiválján, Mamaián (Ibusár-megállóhely monodráma, Sárbogárdi Jolán szerepe). Tavaly és idén is Teplánszky Kati-díjjal méltatták  a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján (2010: Liliom - Julika; 2011: Finito - Myrtill, Csókos asszony - Rica Maca).

 

Címkék: interjú cikk magashegyi kultúrcsík itt a piros benedek ágnes csíki játékszín

Szólj hozzá!

::::::::

valamit magával hozott a földre

Népzenére szomjazva érkeztünk Gyimesbe. Nagy örömünkre  Zerkula János gyimesi hegedűs tanítványai muzsikáltak éppen. A mester sajnos már nem él közöttünk, ezért a zenészek önmagukat képezik tovább.  Egy szabad beszélgetés keretében próbáltunk betekintést nyerni gondolataikba, életükbe.

Címkék: interjú cikk gyimes simon zsolt magashegyi kultúrcsík itt a piros vitos etelka lukács istván zerkula jános zerkula zenekar

Szólj hozzá!

::::::::

interjú Ádám Rebeka

hagyományápolóval

Mitől görbül a doromb? Miért kell a kibontakozáshoz szabadság egy fiatal lány szerint? Milyen életvonal húzható vonóval? - A Régizene Fesztivál felkértjével beszélgettünk.

 

Címkék: interjú cikk magashegyi kultúrcsík itt a piros ádám rebeka

Szólj hozzá!

::::::::

                 a féreg próblémája

 

Egy kortárs képzőművésszel, Berszán Zsolttal beszélgettünk tehetségről, egoról, a művészek függetlenségéről, megismerkedhettünk egyéni látásmódjával. Részletek hajtás után.

 

Címkék: interjú cikk magashegyi kultúrcsík itt a piros berszán zsolt

Szólj hozzá!

::::::::

a közösségben gondolkodás lendülete

11. alkalommal szervezte meg az amerikai-magyar Calasanctius Ösztöndíj Alapítvány az Erdélyi Ifjúsági Üzleti Programot. A hagyományokhoz híven a program erdélyi házigazdája Csíkszereda volt, a Sapientia Tudományegyetem épülete adott otthont a rendezvénynek.

 

Címkék: cikk ctp magashegyi kultúrcsík itt a piros calasanctius training program iüp

Szólj hozzá!

::::::::

Van az Ön szülőföldjén tehetséggondozás?

Berszán Zsolt - képzőművész

95%-a az embereknek nem ezen problémázik, hanem hogy találjon munkahelyet, illeszkedjen a közösségbe, feleljen meg a családjának. Aki már másképp gondolkozik, azzal „baj van”. A csíkszeredai közösség kitaszítja magából azt, aki más. Nincsenek szabad gondolkodású műhelyek.

 

Kurkó János György - vállalkozó

Nincs tudomásom arról, hogy lenne konkrét tehetséggondozás a városban, ha létrejönne, és komolyan foglalkoznának az üggyel, akkor mindenképpen támogatnám azt. De inkább egyéneket karolnék fel. 

 

Molnár Csaba - gyimesi kamionsofőr

Van minőségi oktatás a Szent Erzsébet Kollégiumban, és van focicsapat. Felkaroljuk a község tehetséges gyerekeit, támogatjuk őket.

Címkék: cikk körkérdés tehetséggondozás molnár csaba magashegyi kultúrcsík itt a piros berszán zsolt kurkó jános györgy

Szólj hozzá!

::::::::

 barnajánló

 

Kiadványunk fő tematikáját járja körbe a helyi gyökerekkel rendelkező szakember, Csíkszentmihályi Mihály Tehetséges gyerekek című új könyve.

 

Címkék: cikk csíkszentmihályi mihály magashegyi kultúrcsík itt a piros tehetséges gyerekek

Szólj hozzá!

 ::::::::

  vezércsel

 

Először is abból indulunk ki, hogy a jövő a gyermekeinken múlik. A mi feladatunk pedig az, hogy segítsünk nekik kibontakoztatni a mindannyiukban ott rejlő tehetséget.

 

Címkék: cikk vezércsel magashegyi kultúrcsík itt a piros vagyunk kik akarunk mit

Szólj hozzá!

::::::::

csiholó

 

Megtörjük a jeget! Megkésve bár, de még mindig elsőként posztoljuk a tréning folyamán készített magazint, képanyagokat, videót.

 

Címkék: magazin képek magashegyi kultúrcsík itt a piros

Szólj hozzá!

A médiamodul nyertes csapata, a Magashegyi Kultúrcsík is kép-viseltesse magát a blogon. Két felvétel az utolsó napról: a prezentáció izgalmas és az eredményhirdetés megilletődött momentumai.

 

Címkék: fénykép magashegyi

Szólj hozzá!

Előkerült két kép az Örök-Ifjúság médiaipari szupercsapatáról is, íme:

Címkék: fénykép örökifjúság

Szólj hozzá!

A CTP-s képzés híre szerencsére eljutott a lokális (erdélyi) sajtóhoz, így például megjelentünk az Erdély.ma és a Székelyhon oldalán is. Ám nem csak az elektronikus médiumokban adtak rólunk hírt, hanem a nyomtatott újságokban is, mint például Új Magyar Szóban és a Krónikában. Három kép következzék, az Erdély.ma felvétele az akció közben lekapott Barnával, majd hajtás után az ÚMSZ és a Krónika szkennelt cikke! Ha tudtok más megjelenésről, egészítsétek ki a posztot!

Címkék: cikk fénykép hírünk

Szólj hozzá!

Az ÁszvadÁszok csapat dolgos hetéből három pillanatkép nosztalgiának. A fényképen jól látható az elmélyült, fokozott koncentrációt igénylő médiaipari produktivitás, amely igazi sajtóüzemi szakmunkásokat igényelt.

Címkék: fénykép ászvadász

Szólj hozzá!

Ez itt XY csapat mintabejegyzése. Ilyen kisbetűkkel szedjük az elején azt a rövid leírást, melyben pár mondatban elmeséljük, hogy ez cikk a kiadvány melyik részében kapott helyet, miért készült el, és kik vettek részt az elkészítésében.

Törzsszöveg itt kezdődik. Félkövér lead-del. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.

Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum. Törzsszöveg. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.

Címkék: cikk magashegyi

Szólj hozzá!

Mindjárt kezdünk.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum.

 

Címkék: szolg.közl.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása