::::::::

interjú Ádám Rebeka

hagyományápolóval

Mitől görbül a doromb? Miért kell a kibontakozáshoz szabadság egy fiatal lány szerint? Milyen életvonal húzható vonóval? - A Régizene Fesztivál felkértjével beszélgettünk.

Délután három óra körül lehetett, amikor felcsöngettünk a belváros szívében fekvő tipikus munkásosztálynak tervezett tömbház utolsó emeleti lakásába. Az ajtót egy szelíd, fiatal lány nyitotta ki nagy mosollyal az arcán. Gyönge hangon szólalt meg, de abba belefért minden, amit szívből jövő üdvözletnek neveznek. Hamar betessékelt minket a szobába, ahol rusztikus hangulatú bútorok és minden szegletben hangszerek fogadtak minket. Rövid bemutatkozás után le is ültünk a szoba közepére, és beszélgetni kezdtünk arról, amiért felkerestük őt.

Hogy kerültél bele olyan környezetbe, ahol az adottságaid kibontakoztak? 

Szerencsés vagyok, nekem a szüleim is már hasonló világban mozgolódtak és gyakorlatilag mióta megszülettem, azóta vitt Édesanyám táncházakba, a húgommal együtt. Egy ilyen hely volt később a Bahia.

Melyik az a művészeti ág, amivel foglalkozol?

Először a népi dolgok, legyen az népzene vagy népi tánc. Később ismerkedtem meg a klasszikus zenével. Első hangszerem a furulya volt, aztán megtetszett a cselló, amit 5. osztályosan kezdtem el, majd hét évig intenzíven műveltem is. Később úgy döntöttem, hogy iskolai szinten abbahagyom. Túlságosan megkötötték a kezemet, nem tudtam kibontakozni. Megvoltak azok a kötelező darabok, skálák, amiknek a vizsgadarabomban feltétlen szerepelniük kellett, és nem játszhattam azt, amit valóban szerettem volna. Én szabadon szeretek mindennel játszani. Ezen kívül is sok mindent kipróbáltam és kipróbálok, de nem mindegyiknél ragadok le.

A zene a fő profil, vagy képzőművészettel is foglalkozik az iskola, ahol tanulsz?

Iskolánkban egyforma hangsúlyt kap a zene- és a képzőművészeti oktatás. Ötödikben mindenkinek el kell döntenie, hogy melyikbe szeretne igazán elmerülni. Én a zenét választottam.

Zenekari próbálkozások is voltak?

Voltak, ilyenkor én mint énekes vettem részt a zenekarban, bár ezek alkalmi dolgoknak bizonyultak. Ilyen leginkább valami versenyre készültünk. Érdekes volt belekóstolni ebbe a világba is, bár nem volt az én műfajom. Én jobban szeretem az improvizatívabb jellegű örömzenélést. Julcsival, a húgommal gyakorta összeülünk és zenélgetünk együtt. Ez azért is jó, mert szeretjük vegyíteni a különböző zenei stílusokat. Így miénk a zene által adott összes lehetőség, azt játszunk, amihez épp kedvünk van.

A zene?

Ez inkább valahol az út mellett helyezkedik el. Sok minden érdekel a zenélésen kívül. És ez csak egy nagyon pici része az egésznek. 

Akkor mi az, amit a jövőddel kapcsolatban el tudnál képzelni?

Nagyon fontos nekem a kortárstánc is a népi vonal mellett. Ebben érzem meg leginkább a szabadság ízét. Emellett anyukámmal régebben sokat nemezeltünk, erre mostanában sajnos ritkán van lehetőségünk. Továbbtanulással kapcsolatban a legfrissebb elgondolás szerint Legfrissebb elgondolás szerint még az is lehet, hogy Magyarországra megyek egyetemre, van egy hely, ahol a nemezelést olyan mesteremberek tanítják, akik keletre mentek és ott sajátították el az egyes rafinériákat. De még nem tudok konkrétumot mondani ezzel kapcsolatban.

Rengeteg ember panaszkodik napjainkban az időhiányra, te meg szinte megállás nélkül sorolod a más és más elfoglaltságaidat. Hogy bírsz el ennyi mindennel?

Én is sokat küszködöm az idővel, manapság minden fel van pörögve. Sok mindent fel kell adni egy bizonyos cél érdekében. Úgy gondolom, néha le kell ülnie az embernek, és végiggondolnia azt, mit csinál teljes erőbedobással, mi az ami számára a legfontosabb. Bizony sok lemondás következik egy eredményes elgondolkozás után.

Lemondásból frusztráltság következik, az embert nem hagyják nyugodni azok a gondolatok, hogy mennyi mindennel nem tud foglalkozni, pedig szüksége lenne rá, ha másért nem, lelki okokból.

Valahol meg kell találni az egyensúlyt. A teljes lemondás helyett inkább egymás után kell fűzni a dolgokat. Vannak nagyobb gyöngyök ezen a füzéren, de a kisebbekre is ugyan úgy szükség van ahhoz, hogy összeálljon az egész. A gyöngyök nagyságát ez esetben mi választjuk meg.

Mi a legfontosabb ahhoz, hogy egy emberben kibontakozzon a tehetség?

Ez több dologtól is függ. Saját részről a legfontosabb az állandó gyakorlás és a munka. A csellózást például azért hagytam abba, mert ha egy filharmóniában helyezkednék el, végig kéne ülni a koncerteket, a többi időben meg állandóan gyakorolni. Ez is szép dolog, de én nem ilyen vagyok. Nekem kell a szabadság. 

Szerinted mit jelent maga a tehetség?

Amikor megszületünk, a jó Isten valamivel megáld minket. Mindenkinek van tehetsége, de nem mindenki fedezi fel ezt magában. Lehet, hogy szükség van külső személyre, aki megláthassa a tehetséget és segítsen kibontakoztatni azt.

Te milyen eredményeket értél el eddig a különböző tevékenykedéseid során?

Népdaléneklő versenyeken vettem részt kisebb koromban, ott mindenféle helyezés született. De ezt nem szerettem volna tovább folytatni. Szerintem az éneklésből nem lehet versenyt csinálni, az nem egy sport. Az éneklés egészen másról szól. Számos fotópályázaton szerepeltek munkáim, különböző helyezéseket értem el. A gólyabálon való szereplésemet is díjazták.

Mit gondolsz, Csíkszeredában mennyire foglalkoznak a fiatal tehetségek felkutatásával, a tehetséggondozással?

Próbálkozások vannak, de úgy érzem, azért egy igazi központot ennek még nem sikerült létrehozni. Persze nagyon nehéz feladat mindenkinek megfelelő környezetet létrehozni, ahol az emberek olyan nevelést kapnak, amibe a saját gondolatuk is belekerül. A népi részt nézve vannak olyan gyermektáncházak, ahol a kicsiknek lehetőségük van megismerkedni a folklórral, de a felnőtteknek is szükségük lenne ilyen közösségi eseményekre.

Említetted az Isten által ajándékozott tehetséget. Te magad milyen kapcsolatban állsz a vallással?

E téren is szerencsésnek érzem magam. Keresztény családba születtem, kiskoromtól jártunk templomba, ott aztán olyan szépen énekelt a kántor, hogy az elindított bennem valamit. Többek közt ezért is választottam később a gregorián dalok éneklését. Édesapám gyűjtötte ezeket az egyházi dalokat szerte Moldvában. A hit legelöl helyezkedik el az értékrendemben. Bármerre megyek, az a legfontosabb. Anélkül nincs mibe kapaszkodni, a hit segít mindenben.

Ezzel a végszóval a „hivatalos” beszélgetést be is végeztük. Még megérkezésünkkor megígérte Julcsival, a húgával együtt, hogy majd zenélnek nekünk. Így kényelembe helyeztük magunkat egy pár őszibarack társaságában, melyekkel Rebi kínált minket, és átadtuk magunkat a fiatal testvérpár által eljátszott muzsikáknak. Ezek közt szerepelt saját darab is, legtöbbször azonban improvizatív jelleggel szólaltatták meg a zongorát, csellót, dobot, dorombot és kobzot. Egy igazi varázslat volt a köztük töltött idő, mind maradtunk volna még. De az idő sürgetett, s mint ahogy megtudtuk, a valódi elkötelezettséggel együtt jár olykor a lemondás is, így fájón ugyan, de rábírtuk magunkat az indulásra. A munka, mint mindenkit, minket is rendületlenül vár…

Verba Eszter